Étterem főoldal | Receptek | Flekken 2 Étterem Pécs

Ebéd az Elefántosban

(Dunántúli Napló, 1987. június - Bognár László)

Ezt jól kifundálták.
A minap a feleségemmel hazaértünk, és a lakás minden hélyiségében cédula virított: "Védd a tüdőd! Ne dohányozz! Ha rágyújtasz - 50 Ft!".
A kis pimaszok még a WC-láncra is kiakasztották a feliratot. A gyerekszoba ajtajára kitett figyelmeztetés pedig már 500 Ft-ról szólt. (Azóta oda égo cigarettával senki emberfia nem tette be a lábát.) Egyedül a konyha maradt meg bagós menedéknek.

Hej, Czeizel Endre, ha tudnád micsoda két konok, könyörtelen szövetségesed akadt e kölök-boszorkák személyében! Sírással-nevetéssel, toporzékolással, érveiddel érvelő, semmivel meg nem győzhető, alkut nem ismerő amazon harcostársad.
S most itt ülünk négyen együtt, a család, az Elefántos Ház asztalánál, hogy jó ebédre költsük az összegyűlt büntetéspénzt, a füst-adót.
Atyavilág! Milyen hetykén lépett ide be e két fülbevalós. A jótett örömével, a sikerült csel diadalával. Hát még amikor az anyjuk a hóna alá csapta a retiküljét, s ezek ketten menten ugyanúgy, így lépdelve a kiszemelt asztalig! A bajszom alig győzte a mosolyt eltakarni.

Esznek.
A barna bundába bújtatott gombafejek, a hófehér rizs és a kipirult krumpli - s mindez még nyakonöntve tartárral - meghozta az étvágyuk.
Föl-föl pillantok, s látom - ügyesen bánnak késsel-villával, csak annyire nyitva ki a szájuk, hogy az étel éppen beleférjen. (Bezzeg lenne csak szó rólam, jó nagyra nyitná a száját mind a három. Hja, ilyen a retikül-effektus.)
A kicsi persze megint az anyja mellé ült. S ahogy elfogy a tányérjáról a rizs, a gomba meg a krumpli, már ficereg is a székén. Csak tudnám, miféle ötlet az megint, ami megcsillant a szembogarán. Oldalra nézek, a mellettem ülő nagyobbra, s látom milyen élvezettel szörpöli a kólát. A pillantásom végigfut az arcán, majd elidőz a fitos orron, amit a tavaszi nap már aranyló szeplőkkel telehintett.
S eszembe jut a meghökkenés, amikor tíz évvel ezelőtt, a héthónapos terhességgel klinikán fekvő feleségem után érdeklődve azt a választ kaptam:
"Uram, ezeregyszázötven grammal kislánya született, de kérem készüljön föl minden eshetőségre!"
Hónapokig hordtam haza az anyatejet, hol amennyi kellett, hol kevesebbet, mert nem volt mindig elegendő . . . De most már gyönyörködhetek.
Vajon tíz éve múlva együtt leszünk-e még mi négyen? Lehet, hogy az egyik erre tanul, a másik arra talál magának munkahelyet, vagy éppen férjhez megy . . .
A zsebembe nyúlok, cigaretta után kotorászva. Tudom, le kéne szoknom, de most muszáj rágyújtanom. És szerencsémre, itt nincsenek kirakva cédulák.

***

Egyéb pécsi történeteim: Pécsi történetek